Manikűr
Klasszikus manikűr

Kezeink és körmeink folyamatosan ki vannak téve az időjárás viszontagságainak (extrém hideg/meleg, erős napfény, szél, száraz levegő…) és a különböző vegyi behatásoknak (tisztítószerek, vegyszerek, gyakori kézmosás, felületes szárítás…).
A házimunka és a foglalkozásunkból adódó körülmények is sokat ronthatnak kezeink állapotán, ezért esetükben ugyanolyan nagy hangsúlyt kell fektetnünk a folyamatos ápolásra, mint testünk többi részének karbantartására.
Bízza szakértő kezekre a kézápolást!
Napjainkban a klasszikus manikűr már nem a tehetősebb réteg kiváltságaihoz tartozik, hanem egy mindenki számára elérhető szolgáltatást jelent. Szalonunkban a hölgyek mellett számos férfi vendég is megfordul, és időről időre visszajár, mert fontosnak tartják az igényes megjelenést. Ennek pedig egyik legszembetűnőbb jele a gondosan ápolt kéz. Legyen szó álmaink munkájáról, vagy a régen várt találkozóról kiszemeltünkkel, mind az állásinterjún, mind a randevún döntő szerepet játszik az első benyomás és az apró részletekben is megmutatkozó ápoltság.
Miből is áll a hagyományos manikűr kezelés?
A klasszikus manikűr eljárás során a körmök és a kéz bőrének ápolására egyaránt kiemelt figyelmet fordítunk. Alapos tisztítással és fertőtlenítéssel indítunk. Ezt követően a felesleges körömbőrt oldjuk, eltávolítjuk, majd kialakítjuk a körmök optimális formáját és hosszát. A kezelést bőrnyugtató, kényeztető levendulás kézápolással zárjuk.
Idő: 45 perc
Japán manikűr
Egy körömnyi történelem…

A japán manikűrt mintegy négyszáz évvel ezelőtt az arisztokrata hölgyek alkalmazták előszeretettel. A császár udvarhölgyei, de még a kiszolgáló személyzet is kifogástalan körmöket viselt, így a napi öltözék, smink és hajviselet mellett a körmök állapotára is rendkívül odafigyeltek. A körmök megjelenése mindig elárulta a tulajdonosa társadalmi és anyagi helyzetét – igazából ez manapság sincs másként. Az igényes hölgyek nemrégiben ismét elővették a japán módszert, a polírozó manikűrt, ami kizárólag természetes anyagokat juttat a körömlemezbe. Ez a nemrégiben ismét felfedezett titok adja hát a kezelés után a körmöknek a csodálatos rózsaszín fényt és azt a finom csillogást, amit egy igazgyöngy tud talán csak felülmúlni.
A természetes szépség hívei a japán módszerre voksolnak!

A szintetikus anyagoktól való viszolygás sok igényes hölgyet tartott távol mégis a manikűr szalonoktól. Mostanra azonban a japán manikűr eljárás egy olyan különleges kényeztetést kínál ezeknek a vendégeknek is, amit nem csupán kézen, hanem lábon is kiváló, látványos eredménnyel lehet alkalmazni. A japán manikűr a kezelés során visszaadja a körmök természet-adta szépségét és fényét, elősegíti az egészséges körömnövekedést. A speciális, még ma is titkos összetevői méhviaszt is tartalmaznak, valamint olyan apró koptató részecskéket, amik a megtisztított körömfelületet alaposan elsimítják, minden egyenetlenséget eltüntetnek. Ezáltal a körmök ellenállnak a mechanikai érintkezésből adódó kopásnak, a fényük 6-12 napig megmarad.
Körmei meghálálják a rendszeres törődést

A japán kezelést érdemes a körmök állapotától függetlenül 2 hetente megismételni, a tartós eredmény érdekében. Ennek hatására természetes körmeink briliáns komfortérzetet nyújtanak mindennapi életünkhöz. A méhviasztól erősödik a köröm, a kezeléstől élénkül a köröm színe (kezelésenként egyre jobban), a fény pedig rendkívül tartós (nem kopik, mert az anyag a körömlemezbe beépül). A hatóanyagok pedig mindenféle vegyi anyagtól mentesek. A japán manikűr különösen hatékony erősítő hatással bír vékony, töredezett körömlemez/extrém igénybevétel esetén, illetve tartós műköröm viselése után.
A kezelés során a köröm formázását követően a körömlemez méhviaszos ápolását végezzük. A köröm magasfényű lesz, rendszeres alkalmazásával erős, egészséges körmök nőnek.
Idő: 90 perc
Klasszikus manikűr paraffinos kézápolással
A körmöket formázzuk és a felesleges körömbőrt oldjuk, a kezelést a bőr radírozásával és bio ápolókrém bemasszírozásával készítjük elő. Ezután folyékony paraffinba mártjuk a kezet, fóliát, majd frottír kesztyűt húzunk rá. 20 perc elteltével a kesztyűt a megszilárdult paraffinnal együtt eltávolítjuk.
Idő: 45 perc
Regeneráló Manikűr
- problémás köröm kezelése
- formázás, alakitás
- bőrvágás
- lakkozás egy olyan ápoló készítménnyel mely thiol származékkal kombinált organikus szilíciumot tartalmaz-Auriga SI-Nails amely a keratin elválasztását serkenti illetve a keratin láncok közötti peptid-keresztkötések számát nőveli
- köröm és bőr ápolása GEHWOL MED KÖRÖM ÉS BÖRVÉDŐ krémmel
A köröm és a bőr visszanyeri rugalmasságát és szépségét. GEHWOL med Köröm- és bőrvédő krém értékes köröm- és bőrápoló hatóanyagokat tartalmaz, mint a búzacsíra olaj, panthenol és bisabolol.
A törékeny körmök visszanyerik rugalmasságukat és szépségüket. A körmök természetes selymes csillogást kapnak.
Bőrgyógyászatilag tesztelt. Cukorbetegek is alkalmazhatják.
Idő: 45 perc