A húsvét a megújulás és az újjászületés jelképe, valamint a tavasz ünnepe.  A természet felébred hosszú, téli álmából és minden zöldbe borul. Ehhez az ünnephez számos jól ismert szokás kapcsolódik. A piros tojás festése, ajándékozása, valamint a locsolkodás. Önmagukban csupán csak megszokott hagyományoknak tűnhetnek, ugyanakkor mindegyik fontos spirituális  jelentőséggel bír.

A tojás a termékenység szimbóluma

Szinte minden népnél fellelhető ősi termékenységi szimbólum. A születés és a teremtés jelképe. Szakrális tárgyként a régi korok temetkezési és halottkultuszának egyik legfontosabb eleme is volt. A keresztények számára Krisztus feltámadása után a tojás Jézus jelképévé vált. Húsvét ünnepén arra emlékeztek, hogy amint a tojásból új élet keletkezik, Krisztus úgy támad fel sírjából az emberek megváltására.

A piros to jás és ajándékozása
A piros színnek többféle jelentőséget tulajdoníthatunk. Elsősorban emlékeztet Krisztus vérére, melyből a legenda szerint néhány csepp ráhullott Golgota keresztje mellé tett tojásokra. Ezért hagyományosan csak pirosra festették a tojásokat.

A piros ugyanakkor a szerelem színe is, szerencsét hoz, valamint óv a betegségektől. Úgy tartották a lányok, ha piros tojást tesznek húsvét reggelén a mosakodó vízbe, akkor egész évben egészségnek örvendnek és szép piros pozsgás arcuk lesz.

Azok a lányok, akik már adhattak tojást a legényeknek, ezzel jelezték, hogy nagyleányok lettek. Készen állnak az udvarlásra, majd idővel ők is új élet forrásai lehetnek. Ha esetleg a hímes tojásból közösen esznek, akkor bármerre is sodorja őket a sors, mindig visszatalálnak egymáshoz. Fontos volt a kapott tojás megőrzése is a legények számára, úgy hitték, ha gyorsan fakul a színe, lakodalom lesz.

A locsolkodás

Hagyománya több évszázadra nyúlik vissza, melynek alapja a víz megújító, tisztító erejébe vetett hit. Régebben vidéken kútvízzel, patakvízzel locsolkodtak, öntötték le a lányokat vödörből. Minden tájegységnek más és más szokásai alakultak ki.

Erdélyben a legények nyírfaágat kötöznek a kiszemelt lány kapujára, majd másnap csapatostul visszatérnek, hogy mindannyian vödörből meglocsolják leendő kedvesüket.

Dunántúlon a locsolkodás mellett a vesszőzés is szokás volt. Fűzfavesszővel csapkodták a fiúk a lányokat, akik ezután szalagot kötöttek rá és borral kínálták őket.
Természetesen a nagyvárosokban a locsolkodás leginkább kölnivízzel történik.

„Neked int a hóvirág,
s barka bontja bársonyát.
Itt a tavasz: kikelet,
s a húsvét is közeleg.”