VII. Bioregulációs mágnesterápiás kezelések (BRT)
„Harmóniában önmagunkkal és a világgal.”
LENYO WELLNESS

A SZELLEMI-LELKI-FIZIKAI JÓL-LÉT-ÉRT 
 


Az ember jó közérzetének alapfeltétele az ÖNISMERET, az önelfogadás, a mentális-érzelmi-testi egészség és harmónia fenntartása, a HOMEODINAMIKA a szervezet önszabályozó képességének megőrzése, az állandóan változó életkörülményekhez való rugalmas alkalmazkodás biztosítása.

A szervezet elektromágnesességen alapuló önszabályozását nevezzük bioregulációnak. Az anyag nem más, mint vibrálás, rezgés. (Prof. Fritz Alexander Popp kutatásai alapján az emberi DNS, mint egy BELSŐ RITMIZÁLÓ jelkibocsátó központ felveszi, tárolja, kibocsátja a fotonokat).

Az emberi szervezet elektromágneses „kommunikációjának” állapota, - az ember mikroszkóp alatt nem látható mentális –  érzelmi - energetikai - informatikai „kötésviszonyai” –  döntik el, hogy a DNS képes e megtartani rugalmasságát, alkalmazkodóképességét. Az ember KÜLSŐ RITMIZÁLÓI egyrészt a bolygófelszín és az ionoszféra által határolt gömbréteg elektromágneses sajátfrekvenciái – például a 7,83 Hz Schumann rezonancia is – másrészt sok egyéb sugárzás.

Minden negatív érzés, megoldatlan érzelmi probléma –  önismereti „zavar” - és a külső világ megváltozott „ritmusai” – pl. elektroszmog stb. testünk „elektromágneses hálózatában”, egyensúlybomlást eredményezhet, amely a szervezetben biokémiai elváltozásokat, végső esetben betegségeket hozhat létre, és az ember adaptációs energiakészletének idő előtti feléléséhez vezethet.

A szervezet egyensúlyvesztése az elektromágneses biokommunikáció szintjéről nézve információzavar, a biológiailag létfontosságú információk hiánya. (A szervezetünk működésének a fizikai, kémiai, energetikai tartalma mellett van egy információ tartalma is.)

A szervezet információs rendszerében keletkezett működési zavarokban többek között a bioregulációs technológiát világviszonylatban is vezető szinten képviselő LENYO márkanevű eszközök azok, amelyek a szervezet biológiai irányítójeleinek szabad és zavarmentes áramoltatási feltételeinek kialakításával az örökölt adaptációs energiakészlettel való hatékonyabb gazdálkodást, a jobb közérzetet segíthetik

Bioreguláció bármely szolgáltatáshoz (2-3 program) 30 perc
Manikűr-Pedikűrnél: 3500 Ft-os bevezető áron


Bioreguláció Önmagában
45 perc
5 500,- Ft

Testállapot-funkciót javító kezelések

VII/1 Bioreguláció  Fejpontmasszázzsal (3-4 program)
30 perc
8 500,- Ft

VII/2 Bioreguláció Kézmasszázzsal (3-4 program)
30 perc
8 500,- Ft

VII/3 Bioregulációs kezelés funkciójavító gyógynövénypakolással
30 perc
13 000,- Ft 


VII/5 Bioregulációs mágneskezelés masszázzsal, funkciójavító gyógynövénypakolással
(alsó végtagok), köpölyözéssel
45 perc
17 000,- Ft 

VII/7  Fogyasztó Bioregulációs mágneskezelés & funkciójavító gyógynövénypakolás & köpöly & masszázs & opciós (talpmassz.) & gépi kezelés,
tartalmazza:
hát, nyak, mellkas, has, (igény szerint) combok elülső hátulsó részének kezelését, köpölyözését, a kezelt régiók átmasszírozását, gépi masszázskezelést,  BRT kezelést
90 perc
25 000,- Ft

VII/8 Fogyasztó Bioregulációs mágneskezelés & funkciójavító gyógynövénypakolás & köpöly & masszázs & opciós (talpmassz.) & gépi kezelés
tartalmazza:
hát, nyak, mellkas, has, (igény szerint) combok elülső hátulsó részének kezelését, köpölyözését, a kezelt régiók átmasszírozását, gépi masszázskezelést,  BRT kezelést
140 perc
30 000,- Ft 
 

 
 
Lavender Centrum /Medical&Beauty&Manicure/ Orvoskozmetologia
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.